Fogyóban voltak a magyar cégek 2017-ben

Kategória: Gazdasági hírek

Kicsit több céget alapítottak, és kicsit kevesebbet töröltek, de így is mínuszban vagyunk. Kicsit.

Kis mértékben nőtt a cégalapítások és jelentősen mérséklődött a cégtörlések száma, de ezzel együtt is 1,22 százalékkal csökkent a működő cégek száma tavaly Magyarországon a Bisnode Magyarország Kft. év végi elemzése szerint.

Az üzleti és céginformációs, valamint végminősítő vállalat honlapján kedden közzétett felmérés alapján a cégalapítások száma 1,8 százalékkal nőtt tavaly, 2017 minden negyedévében több mint 6500 új vállalkozás jött létre. Felidézték, hogy 5 éves csökkenést követően 2015-re 25 ezer alá esett, 2016-ban viszont 26,3 ezerre, 2017-ben pedig csaknem 26,8 ezerre emelkedett az új cégek száma.


Ennél is jelentősebb volt a cégtörlések száma: a mérséklődés éves összehasonlításban elérte a 15,3 százalékot, 41,4 ezer cég szűnt meg 2017-ben - írták.  Hozzátették: a megszűnés mérséklődése tavaly még csupán 2,68 százalékot ért el - bár már ekkor jelentősen visszaestek a felszámolások és a kényszertörlések -, 2017 végére pedig a 2013-as szintre esett vissza a megszűnések száma.

Bővebben

Copyright 2011. Joomla 1.7 templates. Orosz AdóProfit Kft